Keresés ebben a blogban

2011. február 8., kedd

Strand lesen

"Nagy Fényesség, légy áldott, hogy visszajöttél, és megfürödhetünk arcod ragyogásában. Nézz ránk és nemzetségünkre, mert csak addig élünk amiig meleg, örök szemed rajtunk tartod." (Fekete István: Csii - Csii és Vit köszöntője a Naphoz). Az e heti "day off"-om vasárnap este a Play Off záró akkordjával, a Super Bowl-val megkezdődött. Hajrá Green Bay, Éljen a Green Bay - az egyik legszebb köszöntő volt a győzelmük, persze a többi sem volt kutya :) (ezúton is köszönöm mindenkinek!!!).
Hétfőn, (most már) szokás szerint következett a szabadnap. Reggel korán ébredtem (kb. fél hatkor - azt hiszem a folyamatos négy órai kelésnek meglett az eredménye:) öltözés, mosás, reggelizés, beszélgetés skype-on a családdal (egyszerre és egymás után - az idő, furcsa fogalom :D). Az elmúlt hét kemény volt, ezért úgy döntöttem, most strandolok, laziitok.
Neki vágtam tehát az utamnak Starbucks > kávé > Plaza, mert még van vagy 20 perc a busz indulásáig. Betérésem eredménye, hogy vettem valami órát magamnak, mert az egy (a másikat érkezésem óta nem találom) órám, ami van, az megadta magát, elfáradt az elem. A bácsi, akitől az órát vettem, mindjárt el is igaziitott, hogy hol cseréltetethetem ki az elemet a másikban, addig ő méretre faragja az új órám. Remek! Potyára vett óra, de végülis nem rossz :), továbbá a Plazaban eltöltött idő is a 20 percről majdnem másfél órára hiizott (hiába ez Amerika, itt még az idő is hiizik :D). Most már, hogy tisztába kerültem az idővel (mert mindjárt két órám is lett), megcéloztam a buszmegállót.
Körülbelül fél egyre befutott a busz a WPB-i buszállomásra, onnan indult a nagy túra, át a szigetre. Először  átsétáltam a hiidon. Ez, amolyan felnyiilós hiid volt. Furcsa érzés volt, ahogy mocorgott a lábam alatt a nagy szélben, mintha szédültem volna :S. Már majdnem átértem a hiidon, amikor müködés közben is láthattam, érkezett ugyanis egy vitorlás.

A hiidon átérve WPB igazán szép része tárult elém. Jártamban-keltemben rengeteg ismerős növény bólogatott felém (a mályva az ablakom alól, a lila levelű növényke az ablakomból és számos, nálunk szobanövény, itt él és virul, mint utcai diisznövény), mindjárt megrohant a nosztalgia.

A lábam kopott, a szemem kezdett kopogni az éhségtől. Elöttem két néni hatalmas sikoly kiiséretében ugrott félre ijedtében, ahogy egy kutya acsarkodva neki ugrott a keriitésnek. Mikor látták, hogy a félelem legkisebb jele nélkül sétálok el a kutya mellett szóba elegyedtek velem. Itt volt az alkalom, megkérdeztem, hol van a bárki által igénybe vehető partszakasz (mivel erre felé is diivik magántulajdonba sorolni partszakaszokat). Kedvesen útba igaziitottak, és kb. negyed óra múlva már egy dél-amerikai párocskát fotóztam a parton. Ők is késziitettek rólam képet, iigy ime itt az első kép, amin én is rajta vagyok.

nem mondhatnám, hogy a legjobb kép rólam :)
na ezt a képet én csináltam :)

Neki vágtam tehát a partnak. Igyekeztem egy számomra szimpatikus partszakaszt találni, ahol leülhetek enni-inni. Keresgélés közben belemártottam a lábam a viizbe (helyesbiitek, ő futott ki a partra és simogatta meg a lábam - hát nem cuki tőle?:). Végül egy helyen leültem és neki estem sandy beach szendvicsemnek. Mitől lett a sajtos, szalámis, salátás szendvicsem neve Sandy Beach? A homoktól, amit a szél belefújt. Bárhova fordultam, akárhogy próbáltam takarni testemmel, a szél csak ügyesebb és erősebb volt. A fogam alatt iigy már nem csak a szendvicset őröltem, hanem a homokszemeket is :D. Végül kifújt a szél a partról. Még tekeregtem egy kicsit a városban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, elindultam déli irányba, hátha ott jobb strandot találok. Utam végtelennek tűnő golfpályarendszer mellett vitt, már alig vártam a végét.
A golf pálya "végiben" jöttek a gazdag-lakok. A fene vigye - gondoltam - itt most bakot lőttem! Nem lesz itt szabadstrand. Bánja-kánya, olyan szép itt, tovább megyek.
Milyen jól tettem. Meglett a partszakasz, amit kerestem. Baywatch fiúk, szörfösök, emberek, tusoló, WC. Örzött partszakasz :).
Az idő már kezdett későre járni, a lábam már alig vitt, de vissza kellett mennem a busz megállóba. Hiába nem várt rám limuzin a parton :). A küzködésnek megint meg lett az eredménye. A város egy másik számomra igen szimpatikus szakaszára leltem, valahogy már azt sem bántam, hogy az egyszem busz, ami nagy ritkán járt arra, elment az orrom elött.

Élményekkel telve battyogtam vissza a buszállomásra, közben éreztem, hogy leégtem, ezt igazolták a tekintetek is, amelyek követtek, amerre csak jártam.  A nyilvános mosdó tükréből egy rák piros én nézett vissza.
Felszálltam a buszra és most először hálás voltam a légkondi hideg levegőjéért. Az egy órás út alatt hűlt a bőröm és én is. Este langyos zuhannyal hűtöttem tovább égett bőröm és közben Csii és Vit Nap köszöntője járt a fejemben: "Nagy Fényesség, légy áldott, hogy visszajöttél, és megfürödhetünk arcod ragyogásában. Nézz ránk és nemzetségünkre, mert csak addig élünk amiig meleg, örök szemed rajtunk tartod."
Égett bőr ide vagy oda, egyre jobban tetszik West Palm Beach.