Keresés ebben a blogban

2011. január 28., péntek

day off

Másfél hete (utolsó jelentkezésemkor - ezt röstellem) már iirtam, hogy a hétfő napjaim szabadok. Múlt hét előtti vasárnap még nagyon váratlanul ért, az információ, miszerint a hétfői napjaim szabadok lesznek. Első körben megijedtem, hogy nem tudok majd mit csinálni ezeken a napokon, mivel a neten semmi nyomát nem találtam a tömegközlekedésnek és eddig az időpontig nem is figyeltem, hogy járnak-e buszok vagy vonatok a környéken, hiszen nem volt értelme, aztán amúgy Dórisan, elkezdtem utána járni a dolgoknak. Végül a kérdezősködés és a net kitartó böngészése meghozta eredményét és rátaláltam a Palm Trans buszjárataira. Már csak azt kellett kideriiteni, honnan is indulnak ezek a buszok. További böngészés a neten és ez is meglett. Ha már ilyen jól állunk a közlekedéssel, fejembe vettem, hogy megigénylem a Social Security kártyám. Hogy ne érjenek váratlanul a dolgok, gondoltam (megint csak Dórisan) egyik délután fogom magam és meglesem merre van az a buszmegálló  (ne az utolsó pillanatban örültködjek rajta), keresztül vágtam tehát a lakóparkon át, majd át a négysávos úton (persze csakis a lámpás kereszteződésnél) a szállodához, végig sétáltam a szálloda előtt, majd bekukucskáltam mögéje is. A szálloda mögött, ahol a buszmegállót sejtettem, egy park volt, ahol ifi srácok fociztak (Amerikai fociztak, mert hát Amerikában vagyunk, ugye?), de megállónak nyoma sem volt. "Itt kell lennie valahol!" - gondoltam és ezzel a lendülettel tovább is mentem. "Nézzünk be az üzletsor mögé is!" - BINGÓ - megtaláltam (na nem a kutyám) a buszmegállót. A felfedező utam végül kb. egy órásra sikeredett, hazafelé baktatva már sötétedett (meg volt a hangulata).

 A házunk mögötti tavacska (részlet :) a mellette futó sétányról. Ebből az irányból igyekeztem megközeliiteni a szállodát.

 a lakóparkunk bejárata

izeliitő az alkonyat hangulatából


Eljött a hétfő. Kényelmesen felkeltem, megreggeliztem (közben csevegtem a szüleimmel a skype-on - Éljen a XXI. század :). A csevegés végeztével összeszedtem a SSC igényléséhez szükséges iratokat és felkerekedtem. Mivel egy kicsit el.... az időt, ezért gondoltam beugrom egy kávéra a Starbucks-ba (kértem egy erőset, kaptam egy gyengét - sebaj), majd irány a buszmegálló. Amiig kávém kortzolgatva várakoztam a buszmegállóban, társaságom is akadt. Igaz kissé félénkek voltak, iigy csak az út túloldaláról figyeltek.

iime a kis cimborák (ornitológus ismerőseimet kérném, fedjék fel kis barátaim kilétét - előre köszönöm :)

Rövid várakozás után jött is a busz. Megnézem a feliratot 40 Eastbound "Remek ez kell nekem!" Felszállok a buszra, mondom a sofőr néninek mit szeretnék - jegyet West Palm Beach-ig. Néni gyorsan eldarálja, egy utazás 1 dollár valamenyi cent, napi jegy 4 USD és annyi buszra szállok, amennyire csak akarok. "Nagyszerű, amúgy is át kell szállnom!" Jegy megvan, mehet a menet. A buszon ücsörögve olvasni valót is találtam, egy kis tájékoztató füzetecske formájában. Ebben minden benne van amit a Palm Trans járatairól tudni kell. Megálltunk a Mall-nál, ez ugyanis egy "Time Point". Vannak sima megállók és van, ahol időhöz igazodnak a buszok, tehát előfordulhat, hogy várakozik a menetrendben megadott időpontig. Most legalább már azt is tudom, hogy hol van a Mall-nál megálló. Itt több busz is megáll, mint abban a picikében, amit én találtam. A busz elindul, majd balra kanyarodik (első gyanús jel) gondoltam mégsem arra megy, amerre én elképzeltem - nem ismerem a környéket, Ők jobban tudják! Majd egy kis idő után, amikor csak cukornád ültetvényeket láttam, autópályát és néhány üzemet, kezdett gyanússá válni a dolog -  de ez mind semmi, a kávé is működésbe lépett - pisilnem kellett, de nagyon! "Elő az olvasmánnyal". Gyorsan átpörgettem a kiadványt, amit frissen zsákmányoltam és világossá vált a helyzet. Slamasztikába kerültem. A 40-es Eastbound járat ugyanis,csak egy meálló erejéig volt Eastbound, a Mall-nál átalakult Westbounddá és elindult az állam belseje felé. Csak a menetrend tüzetesebb átnézését követően derült ki, hogy nem mindegyik 40-es járat megy el WPB-ig, a zömének Wellington jelenti a végállomást (nekem egy ilyen buszra, sikerült felszállni).
"Remek egy óra oda, egy óra vissza. Délután egyre visszaérek a Mall-hoz, ott átszállok a 62-esre, el Palm Beach State megállóig és ott fél kettőkor jön a 2-es busz, azzal el a Belverde Rd-ig, ahol átszállok a 44-esre - fél háromkor??? - Te Jó Ég! Nem érek oda hivatali időben! Na jó mindegy, ha már iigy alakult lesz, ami lesz, a nagyobb baj az, hogy még egy órát nem biirok pisilés nélkül, leszállásra, újabb egy órányi várakozásra nincs idő!" A végállomásnál végül megkérdeztem a nénit, aki a buszt vezette, hogy hol lesz alkalmam pisilni és hogy jutok el WPB-re. Röviden - fogta a fejét! Nem csoda! (Helyzethez annyit, hogy a végállomás egy üzem épület közelében volt, de illemhelységnek a megálló környékén nyoma sem volt és bokrok sem igen voltak :).
A néni végül a következő megállónál megmutatta hol a WC (egy korháznál állt meg a busz) és mivel volt még vagy öt perc az indulásig, időm is volt elintézni a dolgom. Megkönnyebbülve szálltam vissza a buszra. "Egy gond letudva." :) Tettem láttán még egy utasnak kedve szottyant meglátogatni a korház WC-jét, persze Ő nem szalad úgy, mint én. Végül nem értünk vissza a Mall-hoz egyre. Szerencsére, mert iigy találtam rá véletlenségből a tökéletes megoldásra. A 43-as Eastbound járatra. Átpörgettem a füzetet - "Na majd az Okeechobee-nál átszállok a 44-esre." Tanulva a történtekből megkérdeztem a buszsofőrt, hol kell majd átszállnom. Megkérdezte hova megyek, mondtam a Congress Ave.-re a social security hivatalba, mire közölte, hogy ha a buszon maradok, akkor jobban járok, mert rövidebb idő alatt visz el oda. Meg is mutatta, hogy a megállóból merre kell elindulnom. Időben odaértem, és végül másfél, két orányi várakozás után le is tudtam adni az igénylő lapot. Mit ne mondjak, a szerencse már megint jókor jött. :)
Azért nem volt minden tökéletes. Az immigration office rosszul rögziitette a nevem a rendszerbe, ezért addig nem kapok kártyát, amiig ott nem teszik tisztába a dolgot - tehát első utam Miami-ba, ennek az ügynek az elintézésével kezdődik majd. Plusz adalék, hogy nem küldik ki a SSC-ot más államba, tehát egy FL-ai ciimet kell megadjak ahhoz, hogy meglegyen a kártyám (ez is megoldódik majd valahogy).
A hivatalos ügyeket letudva visszamentem a megállóba, felszálltam az első buszra, ami az Intermodal Centrumba vitt, onnan elsétáltam a mólókig, kerestem egy csinos parkot és végre megettem az ebédem (ekkor kb. fél öt lehetett). A kilátás viszont jó volt. IIme:

 itt parkoltam le a jacht-ot :)


Ebédem elfogyasztása után még egy kicsit sétáltam a parkban és kisétáltam a mólóra.


 egy újabb kis cimbora (ne segiitsetek - Ez egy sirály?)




Hazafelé menet még beugrottam a vasútállomásra, összeszedtem egy köteg vasúti menetrendet, prospektust, különböző szafarikról, állatkertekről, élményparkokról - talán lesz ahova el is megyek. Megannyi tervvel fejemben, elindultam "haza"felé. Este hétre, hullafáradtan értem haza.

2011. január 17., hétfő

Te Jó Ég! Csak most látom, hogy már vagy két hete egy sort sem iirtam. Diicséretet most sem érdemlek, mert a képeket, amiket akartam még mindig nem csináltam meg, és túl sok eseményről sem tudok beszámolni. A változás annyi, hogy Danie (a sofőr) haza utazott, az ágyam kapott matracot, birtokba vettem a szobám (tartalma: egy álló lámpa, egy kis szemetes, egy akasztós szekrény, egy ágy, egy tv, egy szék - ami általában éjjeli szekrényként funkcionál, de reggelenként, amiig a reggelimet fogyasztom, funkciójának megfelelően "üzemel" - illetve egy bár szék, ami jobb hián a tv állványom :). Az ablakom előtt áll egy pálmafa, kissé sápadt szegényke, de pálmafa :).. A legfondosabb azonban, hogy van  egy csinos kis fürőm (SAJÁT FÜRDŐSZOBA yoopee)!!!
Az első két hetem azzal telt, hogy belerázódjak a napi rutinba (nagyjából már működnek a dolgok, de azért még van min csiszolni). A bulik száma a heti egyre szelidült. Szerencsére, mert a gyakori éjszakázás korai keléssel kombinálva halálos. :)
A hétvégén lehetőségem nyiilt egy nemzetközi versenyt is megnézni, láttam Rodrigo Pessoa lovaglását. Élmény volt. :) Hiba volt részemről, hogy nem vittem magammal a kamerám, de iigérem most már a wc-re is magammal viszem.

  A ház mögött van egy mesterséges tavacska (hangulatos) :)

 A szobácskám :)
 A sápadt pálma
Kilátás a szobából

Tegnapi napot az koronázta meg, hogy kiderült minden hétfőm szabad lesz. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó hiir, a tömegközlekedés errefelé (úgy fest) a zéróval egyenértékű. Na mindegy majd kiderül, próbálok valami megoldást találni arra, hogy hasznosan teljenek ezek a napok is.

2011. január 4., kedd

Új nap Új év



Sikerült magam megint átaludni az új évbe, de nem bánom jól van ez iigy. Nem hiányzott a tüzijáték és a petárdázás (szegény kutyáim vajon, hogy biirták?). Mi szerencsére hivatalosan North Carolina-ban voltunk, ott még törvény ellenes petárdázni, egy-két mérfölddel odébb South Carolinában már legális, ez már az államhatáron egyből szemenszúrja az ember fiát-lányát, egymást érik a tüzijáték árusiitó helyek.
Tegnap kb. háromkor érkeztünk meg Sally farmjára, ami tulajdonképpen nyugdiijazott diijugró lovaknak vagyon fenntartva. Itt már kellemesen enyhe volt az idő. Lovakat levezettük a szálliitóról a boxaikba, aztán sétáltunk velük, aztán megetettük őket, kitrágyáztuk a szálliitót, segiitettünk Sallynek. Nagyon kedves nő. Eredetileg angol, de itt érzi jól magát az USA-ban, azt mondja itt szabadabb.
Miután végeztünk a melóval, elinultunk vacsorázni. Meg kell hagyni, ha valaki az igazi amerikai vidéket akarja látni, térjen be North/South Carolina határán egy étterembe (95-ös út mentén). A vacsora alatt mindannyian szótlanul ültünk, burkoltunk és néztük az étterembe betérő embereket. Na jó néha azért megszólaltunk. Vacsi után irány az ágy. Nem kellett álomba ringatni. Másnap hajnali 3-kor kelés, fürdés, lovak etetése. Pakolás az autóba. Reggelizés. Lovak felvezetése a szálliitóra. Majd reggel ötkor újra indulás.
Wellingtonba már egy kicsit később érkeztünk meg, South-Carolinába, kb. 4-5 óra magasságában. Sztori majdnem teljesen ugyanaz volt, mint előző nap, csak most már le is pakoltuk a cuccokat. Nagyon szép hely a lovasok paradicsoma. Minden a lovas életre épült, az utak mentén külön utak a lovasok számára. Egymást érik a lovardák, hol itt, hol ott rendeznek versenyeket, a farmok közt lóháton közlekednek a lovasok... Na mindegy nem is folytatom, ezt leiirni nem lehet. Remélem hamarosan képekkel tudom illusztrálni a helysziint. A szám tátva maradt a látványtól, még mindig nem teltem be vele.
Annyi minden történt, amióta megérkeztünk, hogy szinte egy hónapnak tűnik ez a fél hét. Már az első este, beültünk a Jojo nevű bárba. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a lovasok törzshelye. Sarah a fél brigádot ismerte. Most már kezdem én is megismerni Őket. Mindenki nagyon kedves.
Másnap folytattuk a melót. Lovak ellátása, jártatása, pakolás, stand kialakiitása stb. Este megfürödtünk majd irány a Jojo, utána pedig a night club. (Gondolom nem kell mondanom, hogy ez is lovas hely, tele diijugratókkal, polo lovasokkal és lóápolókkal - mint pl. én).
Nem tudom mikor értünk haza, de másnap minden erőmre szükségem volt, hogy dolgozni tudjak.
Kedd este, bár úgy volt pihenünk, de meghiivtak minket egy grill partyba. Jó volt, szerencsére csendes is. Este 11 körül értünk haza, iigy mára viszonylag kialudtam magam. Ma este elmegyünk megint vacsorázni, majd a változatosság kedvéért a Jojoba, Danie (a sofőrünk) ugyanis holnap haza megy, fog hiányozni, de a szobámnak örülni fogok (eddig Ő birtokolta a szobát, ahol én fogok lakni, én pedig Sarahval osztoztam).