Keresés ebben a blogban

2011. július 28., csütörtök

Gyógy-hiir

Jelentem, ma reggelre úgy összeszedte magát fly-csi, hogy be tudott vinni az iskolába. :)

2011. július 27., szerda

Szárnyaló szerelem

  Ma örömteli eseménnyel indult a nap. Beszéltem szüleimmel, ez mindig öröm, majd kimentem a ház elé és egyetlen szemtanúja lehettem Fire Fly és 1UKD8 találkozásának. Bár egyetlen szemtanú voltam, azért lelkes paparadzihoz (vagy inkább mamaradzihoz?) illően lencsevégre kaptam a jeles eseményt.

  A fiatalok nagyon boldogok voltak, de az örömteli eseményre még is egy kis árnyék vetült. Fire Fly-csi kimerült. Megviselte 1UKD8-ra való hosszas várakozás.
  Este, munka után meg is látogattam Tomi unokatesóm, hogy szegény kis beteg moped fáradt akkumulátorjára gyógyiirt, helyesbiitek, akkutöltőt hozzak.
  Remélem, holnapra rendbe jön a DRÁGASÁGOM, és elvisz az iskolába :).

2011. július 26., kedd

Fly like an eagle

  Legutolsó bejegyzésem (több, mint egy hónapja) arról szólt, hogy megvettem életem első motor üzemű járművét. Nagyon boldog voltam, repkedtem örömömben, úgy gondoltam ennyi elég is a szabadsághoz,  a regisztráció már bakfity.
  Csalódnom kellett. Az első probléma az volt, hogy el kellett jutnom egy DMV-be. Már megint a fránya közlekedés. Nehezen, pár hét elteltével eljutottam, taxival, drága pénzért, egy DMV-be, ahonnan üres kézzel és lefelé konyuló szájjal távoztam. A mocim regisztrációjához és tulajdon lapjának átiratásához szükség van biztosiitásra és New Jersey jogsira is. Nesze nekem, kellett lesajnálnom az amerikai bürokráciát.
  Nem volt más hátra, el kezdtem olvasni a kreszkönyvet lelkesen. Igazából nem is annyira kresz könyvre, mint inkább egy bő lére eresztett prospektusra emlékeztetett. Végig nyálaztam (persze csak virtuálisan, mivel az interneten elérhető) az irományt, majd neki láttam néhány próba tesztet iirni. Mindegyiken megbuktam. Volt sok hasonló kérdés, mint hány százalékos alkohol szintől kapunk büntit és milyen büntit kapunk. Otthon a zéró tolerancia egyszerűvé teszi a választ. Másik kedvenc, hány héttel korábban kell a név és lakciim változást bejelenteni illetve próba jogosiitvánnyal milyen napszakban (óra percre megadva) lehet vezetni és még sorolhatnám a közlekedéssel nem túl szoros kapcsolatban lévő kérdéseket. 
  Ma reggel azzal az érzéssel keltem, hogy teljesen feleslegesen rágtam át magam 224 oldalnyi angol szövegen, a vizsgát elbukom. Kizárt dolog, hogy 80% felett iirjam meg a tesztet. (Déja vue - mintha minden vizsga előtt iigy éreztem volna). Szerencsére tévedtem. A teszt sikerült, sőt úgy gondolták, hogy elég rég óta van jogsim ahhoz, hogy ne kelljen road tesztet csinálnom. Bizony, bizony ma 15 éve vettem át a jogosiitványomat otthon és ezzel csak most szembesültem.  A sikeres vizsga után megkaptam a jogosiitványom és mindjárt át is ugrottam a másik sorba, hogy a mocit regisztráltassam. 
 A mai nap eredményessége meghaladja a 100%-ot, felülmúltam az önmagammal szemben támasztott elvárásaimat. Most, hogy már a papiirok is rendben vannak, tényleg elhárultak az akadályok. Juppi!

Imhol vagyon a bizonyiiték! Virágokat az öltözömbe kérem :)

2011. június 14., kedd

Szabadság tűzpiros madara

Holnap lesz fél éve, hogy itt vagyok. Eddigi kint tartozkodásom folyamán a legtöbb gondot a közlekedést okozta. Egy-két helyet leszámiitva, a tömegközlekedésnek itt nincs nagy divatja. Még Floridában is röpke 20 perc sétával jutottam csak a buszállomás közelébe, itt Princetonban a vasútállomás, vagy egy buszmegálló megközeliitése több órányi gyaloglást jelentene az út szélén. Valakit mindig meg kell kérjek, hogy vigyen el boltba, vagy Princetonba, netán méregdrága taxit is hiivhatok. Jelentem, ennek hamarosan vége. Szabadságom egy piros kis robogó formájában testesül meg. Megvettem életem első saját járművét egy 2008-as gyártású Piaggio Vespa Fly 50-es mopedet :) Csak a papiir munkán kell gyorsan túlesni és már ki is szabadultam a kis kalitkámból. Gazdaságos és pont annyit tud, amire nekem szükségem van. PS.:  Viszonylag könnyen eladható (ami nem utolsó szempont).

2011. június 9., csütörtök

hőguta

A legutolsó bejegyzésem arról szólt, hogy milyen volt a tavaszt "visszafelé" látni, azóta annyi idő telt el, hogy a tavaszt "odafelé" is átéltem :). Mivel a munkán kivül nem sok izgalomban volt részem nem irtam. Helyesbiitek, történt néhány jó és kevésbé jó dolog, de irogatni nem sok kedvem volt.
A legrosszabb dolog, ami történt velem, hogy nem nyertem a zöldkártya lottón. A jó dolgok ezzel szemben: 1 kiderült, hogy újra sorsolják a zöldkártya lottót, mert meghibásodott a rendszer és nem került be minden név a kalappa (iigy most kaptam egy új esélyt, ami már önmagában nagy öröm - ritkán történik ilyesmi), 2. jó dolog csináltam egy szintfelmérő tesztet a YWCA-nél és mindjárt egy TOEFL előkésziitő csoportban kezdhetem az angol nyelv tanulását, 3. jó dolog, hogy Dáviddal szumma 2 rendkiivüli, jó napot töltöttünk el (kirándultunk Newhope-ban és Philadelphia-ban), 4. de nem utolsó jó dolog, hogy rászántam magam egy moped megvételére, ami sokkal mobilabbá és szabadabbá tehet.
Tömören iigy tudnám az elmult kb. 2 - 2 és fél hónapot összefoglalni.
Jelenleg épp az ebéd időm töltöm a (most már azt mondom, "Hál' Istennek") légkondival felszerelt szobámban és hűsölök, vagy helyesebben szólva hűlök. Otthon azt szoktuk némi túlzással mondani, hogy 100 fok van, ez itt nem túlzás. Ma várhatóan 97 fok lesz Farenheit-ben persze, de az iigy is egy szép kövér 36-os Celsiusban.
Kérek mindenkit szoriitson, hogy az agyvizem ne forrjon fel és átvészeljem ezt a hőséget.

2011. március 25., péntek

Úton Princeton felé III. felvonás

Újra úton. Érdekes utazás a (számomra) nyárból vissza a télbe. Fura a tavaszt visszafelé látni, ráadásul két nap leforgása alatt. Floridában 30 fok feletti hőmérsékletből indultunk, körülöttünk zöldelő fák, bokrok és virág özön. Ahogy haladunk észak felé a hőmérséklet egyre hül (ez természetes) és a fák bokrok a rügyezés egyre korábbi szakaszában fogadnak, végül Princetonban még elcsiipjük az idei kemény tél végét.

2011. március 24., csütörtök

Úton Princeton felé II. felvonás

Délután fél öt tájban megérkeztünk éjszakai szálláshelyünkre. Levezzettük és elláttuk a lovakat. Jól bekajáltunk a Golden Corralban. Teli pocakkal visszajöttünk, megcsináltuk az esti ellenőrzést.
Túlestem a várva-várt zuhanyon, most pedig mindjárt bedobom a szunyát, mivel holnap megint hajnal háromkor kelünk.

Úton Princeton felé

Jól eltűntem tudom. Bocsánatot kérek! Cserébe nem tudom megiigérni, hogy többet nem fog előfordulni. Felsziivódásomnak nincs különösebb oka, hacsak az nem, hogy wellingtoni tartózkodásom végefelé kezdtem megtalálni a társaságom, hála néhány régi és néhány új ismerősnek. Magyarán jól éreztem magam :), iigy az irogatásra már nem maradt elég szufla.
Igyekszem majd némi összefoglalóval szolgálni kárpótlásként.
Jelenleg Georgia-n haladunk keresztül, a jellemző látkép mocsár jobbról és mocsár balról. Nem sok izgalom hosszútávon.
Utiterv ugyan az mint idefelé, annyi különbséggel, hogy most ellenkező irányba tesszük meg :). Szóval Észak- és Dél Karolina határán állunk meg a Sally's Ark-on (jelenleg Sally nélkül vár minket, Ő haza ugrott Angliába).
Sofőrünk is más. A jóképű új zélandi fiú átváltozott egy kevésbé vonzó külsejű iir "bácsivá".
További változás, hogy mi sem a truck-ban utazunk, mivel Sarah-nak vissza kell vezetni főnökünk kocsiját, iigy most egy Range Rover anyósülésén "trónolok".

2011. február 8., kedd

Strand lesen

"Nagy Fényesség, légy áldott, hogy visszajöttél, és megfürödhetünk arcod ragyogásában. Nézz ránk és nemzetségünkre, mert csak addig élünk amiig meleg, örök szemed rajtunk tartod." (Fekete István: Csii - Csii és Vit köszöntője a Naphoz). Az e heti "day off"-om vasárnap este a Play Off záró akkordjával, a Super Bowl-val megkezdődött. Hajrá Green Bay, Éljen a Green Bay - az egyik legszebb köszöntő volt a győzelmük, persze a többi sem volt kutya :) (ezúton is köszönöm mindenkinek!!!).
Hétfőn, (most már) szokás szerint következett a szabadnap. Reggel korán ébredtem (kb. fél hatkor - azt hiszem a folyamatos négy órai kelésnek meglett az eredménye:) öltözés, mosás, reggelizés, beszélgetés skype-on a családdal (egyszerre és egymás után - az idő, furcsa fogalom :D). Az elmúlt hét kemény volt, ezért úgy döntöttem, most strandolok, laziitok.
Neki vágtam tehát az utamnak Starbucks > kávé > Plaza, mert még van vagy 20 perc a busz indulásáig. Betérésem eredménye, hogy vettem valami órát magamnak, mert az egy (a másikat érkezésem óta nem találom) órám, ami van, az megadta magát, elfáradt az elem. A bácsi, akitől az órát vettem, mindjárt el is igaziitott, hogy hol cseréltetethetem ki az elemet a másikban, addig ő méretre faragja az új órám. Remek! Potyára vett óra, de végülis nem rossz :), továbbá a Plazaban eltöltött idő is a 20 percről majdnem másfél órára hiizott (hiába ez Amerika, itt még az idő is hiizik :D). Most már, hogy tisztába kerültem az idővel (mert mindjárt két órám is lett), megcéloztam a buszmegállót.
Körülbelül fél egyre befutott a busz a WPB-i buszállomásra, onnan indult a nagy túra, át a szigetre. Először  átsétáltam a hiidon. Ez, amolyan felnyiilós hiid volt. Furcsa érzés volt, ahogy mocorgott a lábam alatt a nagy szélben, mintha szédültem volna :S. Már majdnem átértem a hiidon, amikor müködés közben is láthattam, érkezett ugyanis egy vitorlás.

A hiidon átérve WPB igazán szép része tárult elém. Jártamban-keltemben rengeteg ismerős növény bólogatott felém (a mályva az ablakom alól, a lila levelű növényke az ablakomból és számos, nálunk szobanövény, itt él és virul, mint utcai diisznövény), mindjárt megrohant a nosztalgia.

A lábam kopott, a szemem kezdett kopogni az éhségtől. Elöttem két néni hatalmas sikoly kiiséretében ugrott félre ijedtében, ahogy egy kutya acsarkodva neki ugrott a keriitésnek. Mikor látták, hogy a félelem legkisebb jele nélkül sétálok el a kutya mellett szóba elegyedtek velem. Itt volt az alkalom, megkérdeztem, hol van a bárki által igénybe vehető partszakasz (mivel erre felé is diivik magántulajdonba sorolni partszakaszokat). Kedvesen útba igaziitottak, és kb. negyed óra múlva már egy dél-amerikai párocskát fotóztam a parton. Ők is késziitettek rólam képet, iigy ime itt az első kép, amin én is rajta vagyok.

nem mondhatnám, hogy a legjobb kép rólam :)
na ezt a képet én csináltam :)

Neki vágtam tehát a partnak. Igyekeztem egy számomra szimpatikus partszakaszt találni, ahol leülhetek enni-inni. Keresgélés közben belemártottam a lábam a viizbe (helyesbiitek, ő futott ki a partra és simogatta meg a lábam - hát nem cuki tőle?:). Végül egy helyen leültem és neki estem sandy beach szendvicsemnek. Mitől lett a sajtos, szalámis, salátás szendvicsem neve Sandy Beach? A homoktól, amit a szél belefújt. Bárhova fordultam, akárhogy próbáltam takarni testemmel, a szél csak ügyesebb és erősebb volt. A fogam alatt iigy már nem csak a szendvicset őröltem, hanem a homokszemeket is :D. Végül kifújt a szél a partról. Még tekeregtem egy kicsit a városban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, elindultam déli irányba, hátha ott jobb strandot találok. Utam végtelennek tűnő golfpályarendszer mellett vitt, már alig vártam a végét.
A golf pálya "végiben" jöttek a gazdag-lakok. A fene vigye - gondoltam - itt most bakot lőttem! Nem lesz itt szabadstrand. Bánja-kánya, olyan szép itt, tovább megyek.
Milyen jól tettem. Meglett a partszakasz, amit kerestem. Baywatch fiúk, szörfösök, emberek, tusoló, WC. Örzött partszakasz :).
Az idő már kezdett későre járni, a lábam már alig vitt, de vissza kellett mennem a busz megállóba. Hiába nem várt rám limuzin a parton :). A küzködésnek megint meg lett az eredménye. A város egy másik számomra igen szimpatikus szakaszára leltem, valahogy már azt sem bántam, hogy az egyszem busz, ami nagy ritkán járt arra, elment az orrom elött.

Élményekkel telve battyogtam vissza a buszállomásra, közben éreztem, hogy leégtem, ezt igazolták a tekintetek is, amelyek követtek, amerre csak jártam.  A nyilvános mosdó tükréből egy rák piros én nézett vissza.
Felszálltam a buszra és most először hálás voltam a légkondi hideg levegőjéért. Az egy órás út alatt hűlt a bőröm és én is. Este langyos zuhannyal hűtöttem tovább égett bőröm és közben Csii és Vit Nap köszöntője járt a fejemben: "Nagy Fényesség, légy áldott, hogy visszajöttél, és megfürödhetünk arcod ragyogásában. Nézz ránk és nemzetségünkre, mert csak addig élünk amiig meleg, örök szemed rajtunk tartod."
Égett bőr ide vagy oda, egyre jobban tetszik West Palm Beach.

2011. január 28., péntek

day off

Másfél hete (utolsó jelentkezésemkor - ezt röstellem) már iirtam, hogy a hétfő napjaim szabadok. Múlt hét előtti vasárnap még nagyon váratlanul ért, az információ, miszerint a hétfői napjaim szabadok lesznek. Első körben megijedtem, hogy nem tudok majd mit csinálni ezeken a napokon, mivel a neten semmi nyomát nem találtam a tömegközlekedésnek és eddig az időpontig nem is figyeltem, hogy járnak-e buszok vagy vonatok a környéken, hiszen nem volt értelme, aztán amúgy Dórisan, elkezdtem utána járni a dolgoknak. Végül a kérdezősködés és a net kitartó böngészése meghozta eredményét és rátaláltam a Palm Trans buszjárataira. Már csak azt kellett kideriiteni, honnan is indulnak ezek a buszok. További böngészés a neten és ez is meglett. Ha már ilyen jól állunk a közlekedéssel, fejembe vettem, hogy megigénylem a Social Security kártyám. Hogy ne érjenek váratlanul a dolgok, gondoltam (megint csak Dórisan) egyik délután fogom magam és meglesem merre van az a buszmegálló  (ne az utolsó pillanatban örültködjek rajta), keresztül vágtam tehát a lakóparkon át, majd át a négysávos úton (persze csakis a lámpás kereszteződésnél) a szállodához, végig sétáltam a szálloda előtt, majd bekukucskáltam mögéje is. A szálloda mögött, ahol a buszmegállót sejtettem, egy park volt, ahol ifi srácok fociztak (Amerikai fociztak, mert hát Amerikában vagyunk, ugye?), de megállónak nyoma sem volt. "Itt kell lennie valahol!" - gondoltam és ezzel a lendülettel tovább is mentem. "Nézzünk be az üzletsor mögé is!" - BINGÓ - megtaláltam (na nem a kutyám) a buszmegállót. A felfedező utam végül kb. egy órásra sikeredett, hazafelé baktatva már sötétedett (meg volt a hangulata).

 A házunk mögötti tavacska (részlet :) a mellette futó sétányról. Ebből az irányból igyekeztem megközeliiteni a szállodát.

 a lakóparkunk bejárata

izeliitő az alkonyat hangulatából


Eljött a hétfő. Kényelmesen felkeltem, megreggeliztem (közben csevegtem a szüleimmel a skype-on - Éljen a XXI. század :). A csevegés végeztével összeszedtem a SSC igényléséhez szükséges iratokat és felkerekedtem. Mivel egy kicsit el.... az időt, ezért gondoltam beugrom egy kávéra a Starbucks-ba (kértem egy erőset, kaptam egy gyengét - sebaj), majd irány a buszmegálló. Amiig kávém kortzolgatva várakoztam a buszmegállóban, társaságom is akadt. Igaz kissé félénkek voltak, iigy csak az út túloldaláról figyeltek.

iime a kis cimborák (ornitológus ismerőseimet kérném, fedjék fel kis barátaim kilétét - előre köszönöm :)

Rövid várakozás után jött is a busz. Megnézem a feliratot 40 Eastbound "Remek ez kell nekem!" Felszállok a buszra, mondom a sofőr néninek mit szeretnék - jegyet West Palm Beach-ig. Néni gyorsan eldarálja, egy utazás 1 dollár valamenyi cent, napi jegy 4 USD és annyi buszra szállok, amennyire csak akarok. "Nagyszerű, amúgy is át kell szállnom!" Jegy megvan, mehet a menet. A buszon ücsörögve olvasni valót is találtam, egy kis tájékoztató füzetecske formájában. Ebben minden benne van amit a Palm Trans járatairól tudni kell. Megálltunk a Mall-nál, ez ugyanis egy "Time Point". Vannak sima megállók és van, ahol időhöz igazodnak a buszok, tehát előfordulhat, hogy várakozik a menetrendben megadott időpontig. Most legalább már azt is tudom, hogy hol van a Mall-nál megálló. Itt több busz is megáll, mint abban a picikében, amit én találtam. A busz elindul, majd balra kanyarodik (első gyanús jel) gondoltam mégsem arra megy, amerre én elképzeltem - nem ismerem a környéket, Ők jobban tudják! Majd egy kis idő után, amikor csak cukornád ültetvényeket láttam, autópályát és néhány üzemet, kezdett gyanússá válni a dolog -  de ez mind semmi, a kávé is működésbe lépett - pisilnem kellett, de nagyon! "Elő az olvasmánnyal". Gyorsan átpörgettem a kiadványt, amit frissen zsákmányoltam és világossá vált a helyzet. Slamasztikába kerültem. A 40-es Eastbound járat ugyanis,csak egy meálló erejéig volt Eastbound, a Mall-nál átalakult Westbounddá és elindult az állam belseje felé. Csak a menetrend tüzetesebb átnézését követően derült ki, hogy nem mindegyik 40-es járat megy el WPB-ig, a zömének Wellington jelenti a végállomást (nekem egy ilyen buszra, sikerült felszállni).
"Remek egy óra oda, egy óra vissza. Délután egyre visszaérek a Mall-hoz, ott átszállok a 62-esre, el Palm Beach State megállóig és ott fél kettőkor jön a 2-es busz, azzal el a Belverde Rd-ig, ahol átszállok a 44-esre - fél háromkor??? - Te Jó Ég! Nem érek oda hivatali időben! Na jó mindegy, ha már iigy alakult lesz, ami lesz, a nagyobb baj az, hogy még egy órát nem biirok pisilés nélkül, leszállásra, újabb egy órányi várakozásra nincs idő!" A végállomásnál végül megkérdeztem a nénit, aki a buszt vezette, hogy hol lesz alkalmam pisilni és hogy jutok el WPB-re. Röviden - fogta a fejét! Nem csoda! (Helyzethez annyit, hogy a végállomás egy üzem épület közelében volt, de illemhelységnek a megálló környékén nyoma sem volt és bokrok sem igen voltak :).
A néni végül a következő megállónál megmutatta hol a WC (egy korháznál állt meg a busz) és mivel volt még vagy öt perc az indulásig, időm is volt elintézni a dolgom. Megkönnyebbülve szálltam vissza a buszra. "Egy gond letudva." :) Tettem láttán még egy utasnak kedve szottyant meglátogatni a korház WC-jét, persze Ő nem szalad úgy, mint én. Végül nem értünk vissza a Mall-hoz egyre. Szerencsére, mert iigy találtam rá véletlenségből a tökéletes megoldásra. A 43-as Eastbound járatra. Átpörgettem a füzetet - "Na majd az Okeechobee-nál átszállok a 44-esre." Tanulva a történtekből megkérdeztem a buszsofőrt, hol kell majd átszállnom. Megkérdezte hova megyek, mondtam a Congress Ave.-re a social security hivatalba, mire közölte, hogy ha a buszon maradok, akkor jobban járok, mert rövidebb idő alatt visz el oda. Meg is mutatta, hogy a megállóból merre kell elindulnom. Időben odaértem, és végül másfél, két orányi várakozás után le is tudtam adni az igénylő lapot. Mit ne mondjak, a szerencse már megint jókor jött. :)
Azért nem volt minden tökéletes. Az immigration office rosszul rögziitette a nevem a rendszerbe, ezért addig nem kapok kártyát, amiig ott nem teszik tisztába a dolgot - tehát első utam Miami-ba, ennek az ügynek az elintézésével kezdődik majd. Plusz adalék, hogy nem küldik ki a SSC-ot más államba, tehát egy FL-ai ciimet kell megadjak ahhoz, hogy meglegyen a kártyám (ez is megoldódik majd valahogy).
A hivatalos ügyeket letudva visszamentem a megállóba, felszálltam az első buszra, ami az Intermodal Centrumba vitt, onnan elsétáltam a mólókig, kerestem egy csinos parkot és végre megettem az ebédem (ekkor kb. fél öt lehetett). A kilátás viszont jó volt. IIme:

 itt parkoltam le a jacht-ot :)


Ebédem elfogyasztása után még egy kicsit sétáltam a parkban és kisétáltam a mólóra.


 egy újabb kis cimbora (ne segiitsetek - Ez egy sirály?)




Hazafelé menet még beugrottam a vasútállomásra, összeszedtem egy köteg vasúti menetrendet, prospektust, különböző szafarikról, állatkertekről, élményparkokról - talán lesz ahova el is megyek. Megannyi tervvel fejemben, elindultam "haza"felé. Este hétre, hullafáradtan értem haza.

2011. január 17., hétfő

Te Jó Ég! Csak most látom, hogy már vagy két hete egy sort sem iirtam. Diicséretet most sem érdemlek, mert a képeket, amiket akartam még mindig nem csináltam meg, és túl sok eseményről sem tudok beszámolni. A változás annyi, hogy Danie (a sofőr) haza utazott, az ágyam kapott matracot, birtokba vettem a szobám (tartalma: egy álló lámpa, egy kis szemetes, egy akasztós szekrény, egy ágy, egy tv, egy szék - ami általában éjjeli szekrényként funkcionál, de reggelenként, amiig a reggelimet fogyasztom, funkciójának megfelelően "üzemel" - illetve egy bár szék, ami jobb hián a tv állványom :). Az ablakom előtt áll egy pálmafa, kissé sápadt szegényke, de pálmafa :).. A legfondosabb azonban, hogy van  egy csinos kis fürőm (SAJÁT FÜRDŐSZOBA yoopee)!!!
Az első két hetem azzal telt, hogy belerázódjak a napi rutinba (nagyjából már működnek a dolgok, de azért még van min csiszolni). A bulik száma a heti egyre szelidült. Szerencsére, mert a gyakori éjszakázás korai keléssel kombinálva halálos. :)
A hétvégén lehetőségem nyiilt egy nemzetközi versenyt is megnézni, láttam Rodrigo Pessoa lovaglását. Élmény volt. :) Hiba volt részemről, hogy nem vittem magammal a kamerám, de iigérem most már a wc-re is magammal viszem.

  A ház mögött van egy mesterséges tavacska (hangulatos) :)

 A szobácskám :)
 A sápadt pálma
Kilátás a szobából

Tegnapi napot az koronázta meg, hogy kiderült minden hétfőm szabad lesz. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó hiir, a tömegközlekedés errefelé (úgy fest) a zéróval egyenértékű. Na mindegy majd kiderül, próbálok valami megoldást találni arra, hogy hasznosan teljenek ezek a napok is.

2011. január 4., kedd

Új nap Új év



Sikerült magam megint átaludni az új évbe, de nem bánom jól van ez iigy. Nem hiányzott a tüzijáték és a petárdázás (szegény kutyáim vajon, hogy biirták?). Mi szerencsére hivatalosan North Carolina-ban voltunk, ott még törvény ellenes petárdázni, egy-két mérfölddel odébb South Carolinában már legális, ez már az államhatáron egyből szemenszúrja az ember fiát-lányát, egymást érik a tüzijáték árusiitó helyek.
Tegnap kb. háromkor érkeztünk meg Sally farmjára, ami tulajdonképpen nyugdiijazott diijugró lovaknak vagyon fenntartva. Itt már kellemesen enyhe volt az idő. Lovakat levezettük a szálliitóról a boxaikba, aztán sétáltunk velük, aztán megetettük őket, kitrágyáztuk a szálliitót, segiitettünk Sallynek. Nagyon kedves nő. Eredetileg angol, de itt érzi jól magát az USA-ban, azt mondja itt szabadabb.
Miután végeztünk a melóval, elinultunk vacsorázni. Meg kell hagyni, ha valaki az igazi amerikai vidéket akarja látni, térjen be North/South Carolina határán egy étterembe (95-ös út mentén). A vacsora alatt mindannyian szótlanul ültünk, burkoltunk és néztük az étterembe betérő embereket. Na jó néha azért megszólaltunk. Vacsi után irány az ágy. Nem kellett álomba ringatni. Másnap hajnali 3-kor kelés, fürdés, lovak etetése. Pakolás az autóba. Reggelizés. Lovak felvezetése a szálliitóra. Majd reggel ötkor újra indulás.
Wellingtonba már egy kicsit később érkeztünk meg, South-Carolinába, kb. 4-5 óra magasságában. Sztori majdnem teljesen ugyanaz volt, mint előző nap, csak most már le is pakoltuk a cuccokat. Nagyon szép hely a lovasok paradicsoma. Minden a lovas életre épült, az utak mentén külön utak a lovasok számára. Egymást érik a lovardák, hol itt, hol ott rendeznek versenyeket, a farmok közt lóháton közlekednek a lovasok... Na mindegy nem is folytatom, ezt leiirni nem lehet. Remélem hamarosan képekkel tudom illusztrálni a helysziint. A szám tátva maradt a látványtól, még mindig nem teltem be vele.
Annyi minden történt, amióta megérkeztünk, hogy szinte egy hónapnak tűnik ez a fél hét. Már az első este, beültünk a Jojo nevű bárba. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a lovasok törzshelye. Sarah a fél brigádot ismerte. Most már kezdem én is megismerni Őket. Mindenki nagyon kedves.
Másnap folytattuk a melót. Lovak ellátása, jártatása, pakolás, stand kialakiitása stb. Este megfürödtünk majd irány a Jojo, utána pedig a night club. (Gondolom nem kell mondanom, hogy ez is lovas hely, tele diijugratókkal, polo lovasokkal és lóápolókkal - mint pl. én).
Nem tudom mikor értünk haza, de másnap minden erőmre szükségem volt, hogy dolgozni tudjak.
Kedd este, bár úgy volt pihenünk, de meghiivtak minket egy grill partyba. Jó volt, szerencsére csendes is. Este 11 körül értünk haza, iigy mára viszonylag kialudtam magam. Ma este elmegyünk megint vacsorázni, majd a változatosság kedvéért a Jojoba, Danie (a sofőrünk) ugyanis holnap haza megy, fog hiányozni, de a szobámnak örülni fogok (eddig Ő birtokolta a szobát, ahol én fogok lakni, én pedig Sarahval osztoztam).