Úton

Itt az idő, hogy kipróbáljam a mobil internet csodáját. Itt ülök egy lószálliitót vontató "truck"-ban a 95-ös úton hasiitva és a blogomat irogatom. :)

A nap korán indult. Hajnal háromkor keltünk Sarahval, 4-re az istállóban voltunk, gyorsan megetettük a lovakat és megfosztottuk őket takaróiktól, ezt egy kb. félórás kávé szünet követte, majd elkezdtük fel"pakolni" a lovakat a lószálliitóra, mire végeztünk megérkezet az autót vezető srác is. 5-re már úton is voltunk. Most Baltimore környékén járunk. Utam egyik csodája (eddig) - láttam a Lincoln Financial Fieldet - remélem, a jövő év végén belülről is :). 

Kel fel a nap, köd van és egy folyó fölött haladunk el. Csodálatos látvány. :)

életjel

Már nagyon rég nem iirtam, ezért úgy gondoltam itt az ideje, hogy valami kis hiirfoszlányt kiszivárogtassak magamról.
Az utolsó jelentkezésem óta rendületlenül dolgozom. Karácsonykor volt ugyan egy kis pauza, de nézzétek el nekem, hogy akkor az ünnepi hangulatnak igyekeztem magam átadni (inkább). 24-én este Tamásék barátaihoz voltunk karácsonyi vacsorára hivatalosak. A vacsora jól sikerült, a társaság jó volt, a karácsonyi sushi vacsora pedig fenomenális. A vacsora elfogyasztása számomra külön kihiivást jelentett, hiszen a pálkát még az is jobban kezeli nálam, aki életében először látott ilyesmit, szerencsétlenkedésemen nem javiitottak az ujjbegyeimen lévő kis sebecskék sem (Aki végzett már két kezi munkát, annak nem újdonság, hogy az ember keze ilyenkor olyan lesz, mint a smirgli és el kezd kirepedezni - nagyon bosszantó kis izék ezek, rossz helyen vannak és nagyon ügyetlenné válik tőle az ember. Türelmetlenül várom, amikor újra megszokja a kezem és eltűnnek a bibik a kezemről).
Másnap reggel kissé kómásan csoszogtam a mosdó irányába, mikor is meglepve tapasztaltam, hogy a csizmáim egyike eltűnt, a magyarázatot hamar megtaláltam. Amerikai szokás szerint Santa 25-én reggelre meghozta az ajándékait és brazil szokás szerint meglovasiitotta a topogókat, ezzel jelezve, hogy ki melyik ajándéknak eshet neki. Nekem is hozott Santa ajándékot, ezért vándorolt odébb a csizmácskám.
25-e délelőtt az ajándékozással telt el, jó volt nagyon a gyerekek azt sem tudták melyik játékkal kezdjenek el előbb játszani, nagyon élvezték a dolgot. Dél tájban megreggeliztünk délután pedig megebédeltünk - egy kicsit megcsúsztak a dolgok, de iigy volt tökéletes :).
Este visszajöttem a farmra, lefeküdtem és másnap folytattam a melót. Elvileg Floridáig már nem lett volna szabadnapom, ami a nyugdiij pénztári mizéria miatt (ami azóta is, mint egy démon csücsült a nyakamban) nagyon bosszantott, viszont az élet úgy hozta, hogy sofőrünknek nem felelt meg a 27-i időpont és az egész út tolódott először csütörtökre, majd péntekre, majd megint csütörtök, majd megint péntek ect.
Gondoltam kihasználom a helyzetet és kértem egy szabadnapot mára, bementem New Yorkba. Megállapiitást nyert, hogy most sem szeretem jobban azt a várost, mint eddig. A NY Penn állomásra érkeztem, ami a 34 utcánál a 7-es és 8-as sugárutak közt fekszik (valahol), a konzulátus pedig az 52. utcában a 2-3 sugárutak között található. A séta mellett döntöttem, ez a legolcsobb közlekedési eszköz és iigy látok is valamit a városból.  Leesett a hó, amit nem igen tudtak eltakariitani, iigy minden csupa latyak volt,. a tömeg a kis csapásoknál még jobban feltorlódott. :P. Talán egy SZÉP tavaszi, nyári vagy őszi napon talán elsétálgatnék a városban, de amúgy rém kellemetlen. A new yorki sofőrök közel 15 év alatt semmit nem változtak, még mindig inkább a dudát nyomkodják gondolkodás helyett (tűzoltó, mentő vagy rendőr autót sem szivesen vezetnék és a forgalom irányiitó rendőrök munkáját sem igazán irigylem).
Átsétáltam fél Manhattan-en, amikor a konzulátus ajtaján a (többek között) 29-én zárva tartunk felirat fogadott. A fenébe is, ha már megtettem ezt az utat már csak becsöngetek. Megkérdezték mijáratban vagyok arra náluk. Röviden leiirtam. Megszántak, elfogadták a nyilatkozatot, ami nem volt ilyen egyszerű, mert én meggondolatlan, TAJ kártyám Magyarországon hagytam, gondolva, hogy itt legfeljebb csak elvesziiteni tudom. Sebaj éljen a csúcstechnika jó a scan-elt verzió is, de persze mikor rohadjon le az internet otthon, ha nem most. Végül azért Apu megoldotta. Ezúton is örök hála és köszönet Apának és Anyának, hogy ilyen ügyesen megoldották. Nyilatkoztam és elindultam vissza.
Mit nekem New York irány a 34th street és 7th ave sarka, na eddig rendbe is volt, de ott tettem vagy 2 és fél kört a 34-35 utca és 7-8 sugárút között mire az állomáshoz a lejáratot megtaláltam, utána már csak arra kellett rájönöm, hogy hol veszek jegyet és honnan indul a vonat. Nem egyszerű kb. annyi ember volt ott, ami a  Dallas Cowboys stadionját simán megtöltené (segiitek kb. 110000 kopf).
Végül du. 3 tájban megérkeztem Princetonba, végre.
Éhes voltam, hiszen reggel ettem utoljára. Sarah jött értem kb. fél négykor. A farmon első dolgom volt enni.
Holnap reggel héttől 5-ig dolgozom, meló után első dolgom lesz levenni a melós göncöt és kimosni, hogy viszonylag tiszta hacukában vágjak neki a nagy kalandnak.
Szilveszterig már biztos nem jelentkezem, ezért kiivánok mindenkinek jó szórakozást és nagyon boldog új évet!

Hal-latlan

Be kell valjam, elferdiitettem a valóságot. Nem egy lakótársam van, hanem kettő. Pár napja fedeztem fel, hogy a szobában, amelyben jelenleg lakom, egy harmadik lakótárs is helyet kapott, egy apró alig észrevehető lakótárs, egy piduri kis halacska. Egy-két napja tűnt csak fel, hogy az a téglap alakú kis izé, Dantel éjjeli szekrényén, nem egy szobadiisz, hanem egy picike kis akvárium, benne egy kis uszonyos cimborával.
Talán iirtam, vagy nem. Egy egész napja, enyém a szoba. Dantel elutazott Floridába és csak Karácsony után jön vissza. Mielőtt elutazott megjegyezte, hogy vizet kellene már cserélnie a halon. Ez a mondatocska fénysebességgel suhant át az agyamon. Nem tulajdoniitottam neki jelenséget, egészen a mai napig, mikor is eszembe jutott, hogy megnézzem, ez a szeleburdi lány hagyott-e itt valami elemózsiát ennek a kis állatkának. Mikor az akváriumhoz értem fertelmes bűz csapott arcon. Az akvárium vize már szinte magától kimászott. Mivel nekem sosem volt halam, nem is igen tudtam mit csináljak. Az egyetlen dolog amit tehettem, hogy találok valakit, aki tudja, ezért reggel megkérdeztem Lana-t (az ukrán lányt), hogy tudja-e, mit kell csinálni a halakkal, hogyan kell vizet cserélni rajtuk. Szernecsém volt. Tudta. Lana iigy két előlény életét mentette meg, a halét és az enyémet.

"Gyia-gyia a melógyia"

Eltelt jópár nap, amióta jelentkeztem és mivel már többen hiányolták a folytatást, most összeszedem mai napra még megmaradt energiafoszlányokat és igyekszem lejegyezni az elmúlt nap eseményeit. Nem lesz nehéz, hiszen a munkáról és az átállásról (jet-leg-ből való kilábalásról) szólt.
A napi rutin részét a lovak abrakkal való etetése, jártatóban való cserélgetése (napi kb. 5x6 ló mozgatását jelenti), lovak előkésziitése a lovasoknak (pucolgatás, szerszámozás stb.; ui. bocsi a két "i"-ért, de nincs hosszú i a gépen és iigy könnyvebb) lószerszámok pucolgatása (a piszkos fantáziával biiró olvasókkal tudatom, hogy itt kifejezetten a kantár, martingál, heveder és egyéb cuccok ápolására gondolok) stb. (ami még csak egy diijugrató istálló körül akadhat). A trágyázásból szerencsére kimaradok (most még, mert Floridában ez is feladat lesz, de csak 6 ló után) , hiszen ezt kedves, tündéri kis dél amerikai fiúcskák végzik.
Nem mondom, hogy a feladatok teljesen ismeretlenek számomra, de 1. régen csináltam már, 2. ahány hely annyi szokás, iigy mostanában lassacskán kezdek belerázódni.
A társaság nagyon helyes kedves emberekből állnak, az összes ember közül tán csak a német lány egy kicsit mufurc, de az az Ő baja, amúgy mindenki vidám, kedves és igyekszik megérteni az én gyatra angolomat. Szobatársam, mert hogy a szobát nem egyedül lakom, egy kupis amerikai lányzó, de a rendetlenségét leszámiitva, nagyon kedves és ez jelen esetben többet ér, a rendszereteténél. Ma különbenis elutazott, iigy nem csinál nagyobb felfordulást, mint ami amúgyis van :).
Aki nyomon tudta követni ezt a kaotikus beszámolót, annak minden elismerésem (valósziinűleg régen ismer, és már hozzászokott). :)

Érkezés

Tegnapi napom meglehetősen korán indult. Reggel 3 táján kezdtem magam ébresztgetni magam (kb. fél négyre sikerült is magamhoz térni). Gyors hajmosás, egy-két süti reggelire, csomagolás befejezése, börönd lezárása és háromnegyed ötkor már indultunk is a reptérre. Gondoltam laza leszek, hisz előző este már megcsináltam a check-in-t, de nem sikerült, ugyanis valami oknál fogva, a plusz  böröndöt nem sikerült bevenni a rendszernek (csak a zárolás erejéig, azt viszont 2x is). Ezért áttotyogtunk az Air France ügyfélszoláglati pultjához, ott jött a hideg zuhany. Az egy dolog, hogy nem vette be a gép a plusz böröndöt, de ráadásul a túlsúly miatt jobban megvágtak, mintha két böröndöt vittem volna pluszban (mondanom se kell, hogy az átpakolás kizárva, mert már be voltak a bőröndök fóliázva). Persze ezt ott ki is kellett újfent fizetni, szóval most majd futhatok a pénzem után.
A félresikerült check-in után gondoltam még beszélek néhány szót a szüleimmel, majd a könnyesbúcsú után bevonulok a biztonsági ellenőrzésre. Az eleje stimmelt, a vége, már egy kis izgalommal járt, nem gondoltam ugyanis, hogy bennt ekkora lesz a sor. Végül pont időben értem oda a gépre, nehezen, de a kézipoggyásznak is találtam helyet. A gép persze jókora késéssel indult, olvasztani kellett még a szárnyakat. (ilyenformán Apuci az első felszállástól, az utolsó landolásig nyomonkövethette).
A késői indulás ellenére időben értünk földet Párizsban. Gyorsan átszáguldottam a 2D terminálról a 2E-re (kb. 1 óra a vonatozással együtt is). Majd jött kb. 3 óra dög unalom a váróban, illetve ha minden a menetrend szerint ment volna, akkor 3 óra lett volna, de itt is volt valami kis gubanc, ami miatt már a beszállást is késve kezdtük meg. Szóval újból késve indultunk és megint időben érkeztünk.
Az út maga hosszú volt. 2 és fél filmet. (A fél a karate kölyök 3 volt, annak nagy részét a kollegákkal megnéztük egy hétvégi műszak folyamán). Menetközben csak néhány turbulens zonát érintettünk, de ez a wc tisztaságán jelentős nyomot hagyott. Nem semmi szag volt ott, ami annál is inkább érdekes, mert a wc melletti székpár egyikén (hála Istennek, az ablak felé eső székén) ültem. Nagyon vicces volt, amikor jó étvágyat kivántak a sztyuárdeszek.
Azt hogy mennyire volt fárasztó az út, mi sem jelzi jobban, minthogy kb. 4 vagy 5 I-94-es nyomtatványt fogyasztottam el, ami kb. 5-6 végtelen egyszerű kérdést tartalmaz. Nem nagyon néztek hülyének. :)
A landolás a géppel időben megtörtént. Mivel a gépen erősen sporoltam az illemhely látogatásával, földetérést követően egyből bevágódtam az egyik mosdóba. Ez annyit jelentett, hogy mire kijöttem onnan (kb. 3-4 perc a szintidőm, még a gurulós kis bőrönddel való bajlódás ellenére is), akkora sor lett az immigartion officerek előtt, hogy kb. egy órát állatam sorba. Viszont nagyon gyorsan végeztem ott, minden gond nélkül és már mehettem is a csomagjaimért. Előbb vétleztem egy kocsit, ami 5 dolcsimba fájt, és itt jött az előnye a hosszú sorban állásnak. Már senki nem állt a futószallagok körül, innentől tehát szabad volt az út a csoma ellenőrzséig. A vámtiszt pedig nem látott bennem kockázatott, tehát mehettem is kifele.
Kint egyenesen beleszaladtam Tamásba (az unokatestvérembe), majdnem el is ütöttem a kishölgyet, akitől próbálta megtudni, hogy mi a fene van, mert, hogy a járatom érkezése már nem szerepelt a táblán.
Megtaláltuk egymást ez a lényeg. Utána kissebb kitérőkkel "egyenesen" hazamentünk hozzájuk. Köszöntem, megetettek. Szóval kiengedtem egy kicsit az út után. A gyerekek örültek nekem, nem felejtettek el (jól esett) :).
Vacsora után jöttünk a farmra, itt bár a lányok invitáltak volna, hogy tartsak velük mulatozni, én inkább az ágyat választottam, hiszen ekkor ébrenlétem 24. órájában jártam már. Mire a csomagokból előástam, egy pizsut, törölközőt és a tisztálkodáshoz szükséges cuccokat már a 26. órában jártam. Szóval nem kellett álomba ringatni.
 Ui.: El is felejtettem, hogy az ágyamon egy csomag várt, amit a CAEP-től kaptam, volt benne néhány info, plusz egy poló, plusz egy hátizsák. Jó volt ilyen fogadtatásban részesülni.

utolsó bejegyzés

Gyorsan elszaladt ez a nap és még nincs teljesen vége.
Reggel elszaladtunk a patikába és minden túlzás nélkül két szatyor gyógyszerrel távoztunk (remélem csak kirándulni viszem őket). Hazaérve a változatosság kedvéért megpróbáltam információhoz jutni magán nyugdíjpénztári ügyben - válasz, amíg nem jelenik meg a közlönyben, addig nem tudnak csinálni semmit (nem tudom, hogy ez a válasz, miért nem lepett meg).
Délután igyekeztünk az 1 évre való göncöket bepréselni két és fél bőröndbe, nagy mágia, ezt elhihetitek. A dolgaimmal lassan végzek és megpróbálok aludni még egy kicsit. Legközelebb már kintről jelentkezem (amint lehetőségem nyílik rá).
Ps.: Szeretném megköszönni  mindenkinek a sok-sok jó kívánságot. :)

készülődés

A holnapi az utolsó napom itthon. A bőröndök félig becsomagolt állapotban. A hangsúly a félig szócskán van, ugyanis folyamatosan azon kattog az agyam, hogy mi marad ki. Ezt a tipródást már sikerült olyan szintre fejlesztenem, hogy minden kimerültség ellenére hajnali háromnegyed kettőkor kipattant a szemem és a beszerzendő cuccokat, mint egy mantrát dudorásztam magamban újra meg újra. Persze, ahogy az lenni szokott, mire eljött az ébredés ideje el is álmosodtam, viszont hiába álmosodtam el, fel kellett kelnem, mivel szerettem volna még egy utolsó kört futni magán nyugdíjpénztári ügyben. Most már eljutottunk oda, hogy még csak sorszámot sem kaptam. Ennyit erről.
Szóval a csomag félig kész és már a búcsúk nagy részén túl vagyok (azt hiszem ez a legrosszabb része minden utazásnak). Holnap még felszerelem a házi patikám és folytatjuk a csomagolást, összeszedem a szükséges iratokat és megkezdem (jó időre) utolsó éjszakámat itthon. Nem árt egy kicsit pihenni majd, hisz szerdán reggel 7:10-kor indul a gépem. Te jó ég, kb. reggel 5-re kinn kell lenni a reptéren! Azt hiszem, szaladok is aludni. Jó éjt mindenkinek!

"Ne légy szomorú Nagypapa, majd én segítek!"

Ahhoz, hogy az USA-ba utazhassak, a családom nagy mértékben hozzájárult. Nélkülük nem is ment volna. Amikor azt mondom, hogy nagymértékben, akkor ez alatt jelentős anyagi támogatást is értek.
Ahogy azt ilyenkor Murphy törvényei előírják, a nagy összegű kiadást, további nagy összegű kiadások követik. Hiszen mikor romoljon el, az ami elromolhat, ha nem akkor, amikor nem igen van rá fedezet.
Ma történetesen Édesapámnál ment el az áram. Lett is mindjárt nagy sürgés, forgás és riadalom, hiszen a mélyhűtő, ami nála lakik, tele van étellel, amelyért Édesanyám egész nyáron a kertet művelte.
Erre a nagy mozgolódásra és az ideges arcokra figyelt fel Eszter unokahúgom is. Amíg a szüleim a hűtőt rámolták, mi békésen folytattuk korábban megkezdett tevékenységünket, a takarítást. Dolgunk végeztével letelepedtünk a kanapéra, ekkor lépet be Édesapám egy nagy sóhajjal és kezdték el Édesanyával megbeszélni a történteket, mire Eszter felnézett és azt mondta: "Ne légy szomorú Nagypapa, majd én segítek!"
Nehéz lesz ezt kis ANGYALKÁT itt  hagyni.

A hétvége kedvenc elkapásai

Aki ismer, tudja, élek-halok az amerikai fociért. A hétvégén volt szerencsém megnézni a Tampa bay Bucceneers és az Atlanta Falcons közti tüzes kis mérkőzést. A meccs folyamán Sammie Stroughter produkált egy hihetetlen elkapást, amit azóta is nézegetek. Nem tudok betelni vele :). Ezért megosztom mindenkivel, akit érdekel.
http://www.buccaneers.com/multimedia/videos/WK-13-Cant-Miss-Play-Young-Bucs-Big-Grab/88a5710b-214c-4e01-93e9-315cc1e335b7
A másik szép elkapás az enyém volt. Szombat éjjel ugyanis sikerült elcsípnem egy csalást. Ennek részleteit azonban fedje a banki titoktartási kötelezettség jótékony homálya. Minden esetre örülök, hogy még sikerült búcsúzóul valami hasznosat tennem.

az utolsó éjszaka

Ma töltöm a Bankban az utolsó éjszakás műszakomat. Nagy megkönnyebbülés a lelkemnek, mert fizikálisan az éjszakás műszakkal járó összes szimptómát érzem. Sebaj. E hét péntekén lezárul egy korszak és kezdődik egy új, izgalmas, kalandokkal teli korszak. :) Pofival előre a fény felé!

Nyűg-díj

Ma gondoltam egy kicsit utána járok, hogy ha esetleg országunk vezetősége távozásomig nem jutna dűlőre magán nyugdíjpénztár kontra TB ügyben, akkor milyen lehetőségem van élni döntési jogommal, és rendelkezni arról, hogy megőrizzem a számomra (kb. 14 éve) megfelelő magán nyugdíjpénztári tagságom. Felhívtam a TB-t, az OEP-et, a Külügyminisztériumot stb., és nem mondanám, hogy okosabb lettem. Annyit tudok, hogy mindenképpen személyesen kell nyilatkozatot tennem, de azt senki sem tudta megmondani, hogy mit tegyen, aki akadályoztatva van. Ha valakinek van ötlete, hogy kihez fordulhatnék még, kérem ne tartsa magában az információt.

Brain storm

Nem is tudom, hogy mihez hasonlítsam az agyam. Egyszer úgy érzem olyan, mint egy szervezetlen hangyaboly, a gondolataim eszetlenül és rendszertelenül kavarognak a fejemben. Máskor pedig olyan, mint egy viharzóna. A teendők, mint villám cikáznak át az agyamon. Azt hiszem jó lesz átfésülnöm a gondolataimat. :)

A nehéz kezdet

Azt mondják minden kezdet nehéz, osztom a véleményt. Számomra különösen. Nincs nagy tehetségem az íráshoz, nem is igazán szeretek írni, éppen ezért született ez a blog.
Talán úgy fest a fentieknek se füle, se farka, pedig van benne logika.
December 15-én elutazom 1 évre Amerikába. Többen kérték, hogy adjak magamról életjelet, hogy néha írjak pár sort, küldjek képeket stb. Gondoltam egyszerűsítek és itt került be a képbe a blog.
Reményeim szerint sok élménnyel tudom kibélelni ezt a kis webnaplót.