Keresés ebben a blogban

2011. január 17., hétfő

Te Jó Ég! Csak most látom, hogy már vagy két hete egy sort sem iirtam. Diicséretet most sem érdemlek, mert a képeket, amiket akartam még mindig nem csináltam meg, és túl sok eseményről sem tudok beszámolni. A változás annyi, hogy Danie (a sofőr) haza utazott, az ágyam kapott matracot, birtokba vettem a szobám (tartalma: egy álló lámpa, egy kis szemetes, egy akasztós szekrény, egy ágy, egy tv, egy szék - ami általában éjjeli szekrényként funkcionál, de reggelenként, amiig a reggelimet fogyasztom, funkciójának megfelelően "üzemel" - illetve egy bár szék, ami jobb hián a tv állványom :). Az ablakom előtt áll egy pálmafa, kissé sápadt szegényke, de pálmafa :).. A legfondosabb azonban, hogy van  egy csinos kis fürőm (SAJÁT FÜRDŐSZOBA yoopee)!!!
Az első két hetem azzal telt, hogy belerázódjak a napi rutinba (nagyjából már működnek a dolgok, de azért még van min csiszolni). A bulik száma a heti egyre szelidült. Szerencsére, mert a gyakori éjszakázás korai keléssel kombinálva halálos. :)
A hétvégén lehetőségem nyiilt egy nemzetközi versenyt is megnézni, láttam Rodrigo Pessoa lovaglását. Élmény volt. :) Hiba volt részemről, hogy nem vittem magammal a kamerám, de iigérem most már a wc-re is magammal viszem.

  A ház mögött van egy mesterséges tavacska (hangulatos) :)

 A szobácskám :)
 A sápadt pálma
Kilátás a szobából

Tegnapi napot az koronázta meg, hogy kiderült minden hétfőm szabad lesz. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó hiir, a tömegközlekedés errefelé (úgy fest) a zéróval egyenértékű. Na mindegy majd kiderül, próbálok valami megoldást találni arra, hogy hasznosan teljenek ezek a napok is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése